Kezdőlap Érdekességek ÉVOSZ: visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

ÉVOSZ: visszaeshet az építőipari termelés 2023-ban

Az építőipari cégek jelzései alapján az ágazat teljesítménye 10-15 százalékkal kisebb lehet összehasonlítható árakon 2023-ban, mint 2022-ben volt – mondta a szakszövetség elnöke az MTI-nek. Hozzátette: a kedvező hatású intézkedések ellenére sok a bizonytalanság, így nem lehet pontosan megítélni, mennyivel kevesebb munkához jut majd idén az építőipar. A pozitív jelenségek között említette, hogy a 1,5 éves késésben lévő uniós források vélhetően az idén megérkeznek. Ide sorolta azt is, hogy a kormány döntése értelmében továbbra is igényelhető a csok, a falusi csok, és a babaváró hitel is. Utóbbi azért fontos az ágazat számára, mert az igényelt babaváró hitelek 70 százalékát építéssel…

- Hirdetés -
MEGOSZTÁS
- Hirdetés -