Kezdőlap Gazdaság Optimistábbak a magyar cégvezetők

Optimistábbak a magyar cégvezetők

A felmérésről szóló összefoglalóból kiderül, hogy míg tavaly négyből három cégvezető számított a makrogazdasági kilátások romlására egyéves időtávban, addig idén minden második (47 százalék) vélte így. Alig több mint egyharmaduk (37 százalék) nem számít a gazdasági környezet változására, míg 16 százalék vár az előzőnél jobb évet. Az optimizmust erősíti, hogy az energiaköltségekből adódó árnyomás enyhült és a gyengülő forint is kedvező lehet az exportra is dolgozó cégeknek – közölték. A válaszadók saját vállalkozásukat illetően még derűlátóbbak; alig 21 százalékuk számít kedvezőtlenebb évekre, az előző évi 63 százalék után és ugyanekkora arányban vannak azok, akik ugyanolyan évre számítanak idén, mint 2023-ra….

- Hirdetés -
MEGOSZTÁS
- Hirdetés -